(Ezt még vasárnap írtam, csak az oldal szívatott a képek méretével, és már nem volt erőm szerkesztgetni őket)

Délután ¾ 6-kor kezdek el írni a parkban, de érzem, hogy égeti a nap az arcomat. Azt hiszem, ebből tejföl lesz estére, de mindegy. Éljünk veszélyesen. Apropó veszély…. a csurik vészesen közel repkednek el mellettem. Szerintem a bordély-bokruk mellé sikerült leülnöm. Több szinten megy az udvarlás.

24 óra nem alvás, abból 8 óra munka, és egy áttáncolt éjszaka van mögöttem, de olyan szép az idő, hogy vétek lett volna bent maradni. Persze kicsit aludtam is, de világosban azért mégsem az igazi. A múlt héten már írtam a fesztiválról, de előtte is történtek még jó dolgok velem, úgyhogy azokat is szívesen megosztom veletek.

T-ről sokat nem szeretnék írni. A lényeg az, hogy szép felnőttesen megbeszéltük (miután felnőttesen kikényszerítettem belőle, hogy beszéljünk), hogy valahol mindketten szerettük volna, de mégsem jött a szerelem, úgyhogy úgy döntöttünk, barátok maradunk. Így viszont lett egy csomó szabadidőm a hétvégéken, és a lakótársam is sokat szorgalmaskodott a lakás megszépítésén, így én is úgy döntöttem, kifestem a szobámat. (Akartam fotókat készíteni, de kupi van… majd egyszer) Természetesen nagyobb meló lett, mint amire gondoltam, de a végeredmény a lényeg. Mivel az én szobám volt a gyerekszoba, és az előttünk itt lakó család nőtagja röhögcsélve jegyezte meg, hogy hét év porát fogjuk letakarítani, el tudjátok képzelni, mi minden volt a falakon. De most már szép fehér-zöld. Na, nem a Fradi miatt, hanem mert szeretem a zöldet. Hát ez is egy félreérthető mondat, de a lényeg az, hogy szép pisztácia-zöld két fal, meg az ablak fölötti ív. Csini lányszobát csináltam belőle. A lakótársam csodálkozott is, hogy milyen színes a festményekkel, meg a piros faliszőnyegemmel, de mit tegyek, ez is én vagyok. Persze ruhákban nem hiszem, hogy sokat fogok színesedni, de a lakásban szeretem a színeket. Kaptam tőle egy kedves jelzőt is. A lakótársamtól. Kiröhögött, de nekem tetszik. Történt ugyanis, hogy az egyik hét közbeni szabadnapomon elmentem anyagot vásárolni egy szoknyának, de hazafele beugrottam a Bauhaus-ba is, mert már rég akartam venni egy drótvágót. Nem azt a nagyot, amivel kerítést vág az ember, csak egy kisebbet. Meg is vettem, és a ruhaanyag papírszatyrába dobtam bele. Este meg akartam mutatni neki a szép tüll anyagot, amit vettem, és nevetve vettem ki mellőle a drótvágót. Hát igen, a két énem – mondtam, mire csak annyit mondott: A kis betonpillangó.  – Szerintem tényleg illik rám. Nem gondoljátok?

A szoknyát már kiszabtuk, mikor anyukám meglátogatott. Ha nem lesz más program, holnap összerakom.

Anyu húsvétkor jött ki pár napra. Pont akkor volt itt a lakótársam anyukája is, plusz négy gyerek. Iszonyú cukik voltak, de 4 nap után már eléggé zsongott a fejünk. Sokat mászkáltunk a városban, de a legjobb programot vasárnapra tartogattam. Nem tudott róla, hova megyünk, csak szombat este mondtam neki bevásárlás közben, hogy kell vennünk szendvics alapanyagot. Aztán másnap reggel vonatra ültünk, és csak akkor jött rá, hogy hol vagyunk, amikor megmutattam neki a nagy darut amit a kikötőben látni a vonatról. Szerencsére innen nincs messze a Balti tenger. Nagyjából 2.5 órát vonatoztunk, és már ott is voltunk. Még a vonaton is megnéztem az időjárás jelentést. 8 fokot ígértek, esővel, 5 fokos hőérzettel. Délelőtt valóban jó csúnya felhők voltak az égen, de azok szerencsére bevonultak a város fölé, és estig ott is maradtak. A végére még le is égett az arcunk, nekem pedig visszatértek a szeplőim… hurrá. 5-6 órát sétáltunk a tengerparton, a városban, ettünk halat, aztán 6 körül indult vissza a vonatunk. Nagyon szép élmény volt, és biztos, hogy vissza fogok menni a nyáron is.

Húsvét anyukámmal

Arról már írtam, hogy összebarátkoztam egy spanyol lánnyal. Kiderült, hogy Madrid-ban dj-zett, és itt is folytatni akarja, ezért összefogtak páran, és csináltak egy bulit egy helyes kis kocsmában. Jó sokáig én, és Alejandra egyik kolléganője voltunk a vendégek, de aztán éjfél után megjött egy kisebb csapat, akikkel beszélgettünk is egy kicsit, meg táncoltunk jó sokat. Alejandra eléggé pánikban volt, mert a többiek mind valami latinos, seggrázós pop-electrot játszottak, meg felturbózott Jimmy Sommerville-t. Hát ő nem. Egyszer odaszaladt hozzám: Te, te szereted ezt a zenét? Nem, ordítottam boldogan, miközben úgy ráztam, mint Jennifer Lopez fénykorában (költői túlzás). Aztán befutott Alejandra egy másik ismerőse, Kostas aki félig görög, félig német. Hurrá, van már fél német ismerősöm Németország fővárosában. A közönség többi tagját természetesen elűztük Alejandra zenéjével, de kettőnknek bejött, ám aztán mi is lassan leléptünk. Másnap munka. Most szombaton velük, kettőjükkel buliztam. Most épp Kostas csinált zenét egy kocsmában, aztán hajnalban még átmentünk egy lebontás előtti utolsó bulit tartó helyre. A fényképeken látszik, hogy először miért nem találtuk meg a helyet, de aztán tök jót táncoltunk végül. Annyira, hogy reggel  7-re értem haza. Lesz ez még kilenc is…

 Random képek

Szemüveg saga

Szép folytatásos történet lett abból az egyszerű igényemből, hogy szeretnék egy új szemüveget csináltatni. Ezt a fajta szemüveget, már 15 éve hordom folyamatosan. Azért, mert azt mondta a méreg drága magánorvosom, hogy ezt bizony mindig hordanom kell. Innentől már egész életem végéig, és készüljek fel, hogy ez egyre vastagabb lesz. Prizma szemüvegnek hívják, és kancsalság ellen van, ami az én esetemben nem látszik, vagy csak egy picit, viszont ha elfárad a szemem, kettőt látok. Úgy jött ez nekem anno, mint egyfajta megváltás, mert már nem tudtam készülni a vizsgáimra, annyira nem láttam. A kettős látáson kívül viszont nincs semmi baja a szememnek. Most azért akartam kicseréltetni, mert megkarcolódott a fényvédő réteg rajta, és már nagyon zavart, hogy láttam a foltokat. Na, itt kezdődött a szenvedés. Több optikus is egy orvot ajánlott, ezért oda kértem időpontot. Egy hónapot kellett várjak. Végre eljött az idő. Vártam egy órát, hogy bejöjjön az orvos a szobába, elmondtam, mit szeretnék, erre azt mondta, hogy ők nem tudják ezt itt vizsgálni, de ad egy beutalót. Nem voltam boldog. Még aznap kértem időpontot a másik orvoshoz. Megint egy hónap várakozás, normál szemészeti vizsgálat, aztán a doktornő olyat mondott, amire nem számítottam: Magának nem kell szemüveg…. He? Jobban olvas szemüveg nélkül, mint vele. … Ok, gondoltam, de mi van a kettős-látással? Hát, ahhoz hozzászokik az agya. Ellenkeztem, hogy az enyém bizony nem, ezért ő is tovább küldött egy vizsgálatra. Kitaláljátok? Megint egy hónap volt a várakozási idő. De itt legalább olyan vizsgálatokat végeztek, ami tényleg a kancsalságot méri. A végeredmény viszont itt is az lett. Tök feleslegesen hordtam a prizmát folyamatosan, ráadásul még túl erős is a szemüvegem. A slusszpoén pedig az, hogy ezt már gyerekkoromban megműthették volna, de valamiért ez senkinek sem jutott eszébe sok-sok szemvizsgálat, és kórházi kivizsgálás ellenére sem. (A fejem is sokat fájt kicsinek, ezért kellett folyton orvoshoz járni). Most kaptam egy beutalót (nahát, még egyet) egy állítólagosan nagyon jó klinikára, egy nagyon jó orvoshoz, aki egy egynapos műtéttel, kb. 2 hét lábadozással rendbe tudja tenni a dolgot. Addig nem írnak fel feleslegesen új, és drága szemüveget, viszont a mostanit is csak akkor kell felvennem, ha érzem, hogy fárad a szemem. Köszönjük, magyar egészségügy. Folytatás júni 29-én. Onnantól majd én is többet tudok. Addig pedig igyekszem nem utána olvasni a neten, hogy hogyan történik a műtét maga. Brrrrrr

Holnap május 1. Nem dobálunk rendőröket. Inkább eszünk valamit valami békésebb helyen, és elmegyünk moziba. Szeretek itt. 

Csókolom!