Most nem írok sokat, mert nem sok minden történt. Volt takonykór, amit a gumicukor formájában bevitt vitaminok jól meggyógyítottak, ha épp nem esik, biciklivel megyek dolgozni, most meg pünkösd van. A szerencsésebbek a WGT-n mulatnak, én itthon ülök kanapén, és gyakorlatilag semmi mást nem csináltam egész nap. Ok, zenei műsorokból tanulom a nyelvet, ami viszont tényleg egy élmény, mert már a nagy részét értem. Néhány szót ki kell csak szótáraznom, de megy. Ugyanígy, a gyakorlás miatt nézem a Germanys Next Topmodel-t, amiben az egymás vérét szívjuk részeket szépen átugrom, és mégis csak anyanyelvi németet hallok. Na jó, meg a fotózások miatt is nézem, mert hiányzik az a világ. Reméljük, ha már nem itt leszek erre is lesz megint lehetőségem. Itt kerestem csoportokat a neten, de nem találtam semmit.

Ki akartam egyébként menni a városba, meg biciklizni egyet, de olyan vacak az idő, hogy nem volt kedvem hozzá. Most épp egy tecno podcast-ot hallgatok, amit megosztottam a Facebook-on is korábban. Jó aláfestés a pötyögéshez. Tudom, furán hangzik tőlem, hogy techno, de ne valami ’90-es évek printyiprüntyire gondoljatok. Majd, ha visszahallgatható lesz, megosztom, hátha valakit érdekel. Az első egy órát mondjuk csak részletekben hallgattam, mert az nekem is fájt, de így a második óra felénél már igen jó. Nahát, nahát, gondolhatja néhány barátnőm most, de tényleg az, na… és sokan most azt sem tudják, miről beszélek, de ezt nézzétek el nekem!

Ez valamelyik hétköznap este jött ki belőlem:

Néha tényleg sírva tudnék röhögni magamon. Tudom előre, hogy mi lesz a vége, de akkor sem változtatok. Van, amikor ülök a kanapén, ölemben a laptop (könyvön – mielőtt pár nerd a szívéhez kapna), fülemben fülhallgató, és túl jó a zene (ez esetben Monolith/Live in Riga). Az ablak nyitva, de már esteledik, és kezd hűvös lenni. Elérhető távolságban se pulcsi, se takaró. Amikor a fázás eléri a kritikus pontot, és rájövök, hogy a vacsim maradéka is kint maradt az ajtótlan konyhában (=kajaszagban alvás), el kell határozzam magam. De olyan jó a zene. Sebaj, azért van laptopom, hogy helyet változtathassak vele. Óvatosan felkászálódok, és biztonságban megteszem az öt métert a konyháig. Közben mantraként ismételgetem: Nem eszel, csak elrakod, nem eszel, csak elrakod… A konyhához érve megcsap a (kivételesen) sült bacon illata, és meglátom a zsírjában megsütött friss spárgát. Laptop le a konyhapultra, de itt már az egész el van b*szva… a következő negyed órában mezitláb állok a konyhapult előtt a kövön, majszolom a bacon-t, és a spárgát, közben hevesen bólogatok a zenére, és néha még eszembe jut, hogy ’tutira le fogod rántani a pultról’. Az egyetlen, ami ebből az állapotból kizökkenthet, és meg is teszi: hideg a kő, banyek, már pisilni is kell…

A laptop túlélte. Ennyit a dumából, jöjjenek a képek!

A legfontosabb fotó. Egy kedves kis barátnőm nekem ajándékozta a baglyát, mert tudja, hogy szeretem őket. Megígértem, hogy sokat fog utazni velem. Hát, íme az első állomás. Virág Karl mellett lakik a polcomon. Köszönöm szépen, Fanni Tulipán!

Karlsruhe-ben, és Ettlingen-ben is szépségesek a magnóliák

Ezzel a kis haverral majdnem minden reggel találkozom munkába menet

A távolabbi környékem, Karlsruhe-Rüppurr

Ez csak egy érdekesség, amit itt sok helyen látni, leginkább hátsó udvarokban. Régi házakhoz pluszban épített erkélyek. Nekem nagyon tetszik

Ez pedig a tegnap estém, plusz egy zsacsi gumicukor (egy adagban elpusztítva). A hab sokkal szebb volt, de mire némi fényt talált a telefonom, már leapadt sajnos.

Csókolom!