Atya ég, ezt még kora ősszel írtam. Tényleg egyre nehezebb ám nekiállni, de nem azért, mert lusta vagyok. Esküszöm. Na jó, kicsit az is vagyok, de leginkább jól el voltam foglalva.

Ez a kora őszi rész: Már megint annyi minden történt, és már megint nem írtam le kicsiben. Nézzük a fontosabbakat. Megint költöztem. Én már csak ilyen vagyok. Röviden összefoglalva, egy szar környékről egy szar környékre, viszont egy potenciálisan zseniális lakásba, de itt legalább közelebb vagyok a legtöbb mindenhez, ami érdekel, vagy ahol dolgoznom kell. A lakás viszont tényleg zseniális, csak egyelőre elég üres.

Koncert, sör, és party

Az előző posztot úgy fejeztem be, hogy megyek koncertre, meg talán táncolni. Jelentem, mentem. Fixmer és McCarthy bácsik Budapesten is koncerteztek, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az elektronikus zenét. Kicsit techno, kicsit EBM… egy DJ, és egy szüleink korabeli énekes, aki nagyon, de nagyon meghazudtolja a korát. Nektek ott Pesten nem volt olyan nagy szerencsétek a helyszínnel, mint nekem itt. Ha voltatok már olyan helyen, ahonnan legszívesebben ki se jöttetek volna soha többé, akkor tudjátok, mit éreztem én a Berghain-ban. Ikonikus hely Berlinben, és nem véletlenül. Ha aznap este a fejünkre pottyant valaki egy atombombát, én boldogan haltam volna meg.  Lehet, hogy egy lottónyeremény nem lenne elég egy ilyen hely megvásárlásához, pláne nem a fenntartásához, de én ott akarok lakni!!!

Berghain

A koncert tehát zseniális volt. Azt már meg sem említem, hogy helyi „sztár” előadók is nyugodtan élvezték a kis sörüket, és a zenét, senki nem háborgatta őket (pl. Zanias, már megint – persze az ő koncertjére nem jutottam el, mert péntek éjjel volt, vagy inkább szombat hajnalban… hülye szombati munkanap…). Mivel a Fixmer&Mcarthy koncert sajnos csütörtök estére esett, hamar le kellett lépnem. Akkor még Marzahn-ban laktam. Az út tömegközlekedéssel minimum 1 óra lett volna haza, és mivel már fél 1 volt, nem volt más választásom, taxiztam. A taxisok széles vigyorral kérdeznek vissza, mikor azt mondja valaki, hogy Marzahn-ba legyen szíve. Én faarccal válaszolok, igen, Marzahn. De közben ezt gondolom: igen, Marzahn, vigyorogj csak tejbetök, jól hallottad, hülyére keresed magad rajtam ma este… szívesen. Mindezt nagyon szarkasztikus hanglejtésben. No, de mit lehet tenni, ha ez a megfizethető. Mármint lakás. De azóta jobb helyen lakom. Legalább is távolságban.

A péntekem elég nehézkesen telt. Mondanom sem kell, mennyire fáradt voltam, de bármikor megismételném, és valószínűleg meg is fogom.

Szombatra kialudtam magam. Munka után találkoztam egy átutazóban lévő ismerőssel, majd nagy keresgélés után megtaláltam a helyi Főzdefesztet, ahol már várt rám Berto barátom, és az előző sörfesztiválon megismert kollégái. Ismét elég nemzetközi csapat gyűlt össze. Volt megint pár olasz, egy német, és egy brazil lány, meg persze én. Legutóbb arról beszéltünk Berto-val, hogy milyen hülyeség, hogy az olaszok rögtön olasz sört kerestek az előző fesztiválon, de nekem már annyira hiányoztak a jó kis magyar kézműves sörök, hogy elsőre mégis csak azt kerestem. Jól is tettem. A Flying Rabbit nevű IPA-t, amit megkóstoltam, a fesztivál legjobb IPA-jának választották. Kóstoljátok meg ti is! Persze utána egy-két másik sört is kipróbáltunk, de jól esett egy kis hazai. Az utolsó körben finn sört akartunk inni, de nem tudtuk milyenek, ezért angolul kértem tanácsot a csapos lánytól, aki aztán nem a választékot kezdte el elemezni, hanem megkérdezte honnan jöttem. Hát, az én akcentusom is felismerhető ezek szerint. A továbbiakban magyarul folytattuk a beszélgetést.

Mikor kitessékeltek a fesztiválról, mert zártak, Berto-val, és két másik sporttárssal belevetettük magunkat a friedrichshein-kreuzberg-i éjszakába. Hosszú gyártelep udvarokon keresztül a lehető legkülönfélébb szórakozóhelyekre juthat be az ember, ha szeretné. Mi még maradtunk a szabadtérnél. Mikor már ők is álmosak voltak, ketten mentünk tovább egy dark buliba. Kicsit otthon is éreztem magam a helyen. A kidobó röhögve kérdezte, hogy te meg hol jártál, mikor megtalálta a táskámban a főzdefesztes poharat (nem elloptam, a jegyhez járt), és az egész helynek kicsit olyan hangulata volt, mint a Gyárnak Pesten. Jó volt végre a saját zenéimre táncolni.

 RAW Gelände

Ez meg már most írtam:

Munkahelyváltás 

A kimondott szavakkal tényleg vigyázni kell. Eddig hittem is, meg nem is, de mikor kijöttem, azt mondtam, mozgalmasabb életre vágyom, hát most megkaptam. A berlini munkám igen jónak ígérkezett. A főnök ígért fűt-fát, fotóstúdiót, új honlapot, tanulási lehetőséget. Na, ebből az lett, hogy egyszer csak küldött egy sms-t, hogy fáj a háta, nem jön be dolgozni. Ennek már 9 hete. A vendégek először csak kicsit türelmetlenkedtek, aztán már dühöngtek, és néhányan szépen le is szakadoztak. Nem éreztem jól magam, és a hangulat is elég vacak volt. A három tanuló bosszankodott, hogy semmit nem tanulnak – jogosan. A kolléganőm a sok teher miatt, a főnök meg persze sehol. Egyszer megkérdeztem a könyvelőt, hogy egyáltalán ketten kitermeljük-e azt, ami a fennmaradáshoz kell. Azt mondta, amíg mindketten dolgoztok, igen. Én szép lelkiismereti kérdést csináltam belőle, hogy ha netán találnék egy másik helyet, másik 5 ember is elvesztené az állását. Kár volt.

Októberben voltam otthon szülinapozni, meg bulizni kicsit. Tesóm kijött velem pár napra, hogy lássa merre lakom. Nagyon jó volt, de pihentetőnek semmiképp sem mondanám. Rengeteget túráztunk a városban. Mikor kedden visszamentem dolgozni – miután reggel fél  5-kor keltünk, hogy kikísérjem tesómat  a reptérre – cuki meglepetés várt. Adri kolléganőm egyedül reggelizett odabent. Kérdeztem, hol vannak a tanulók. Ja, ők nem jönnek. Hogy-hogy nem jönnek? Nem jönnek többet, és kész. Ja, és én is felmondtam. Te mikor mondasz fel? Levegőt sem kaptam egy darabig. Előbb a meglepettségtől, az elkövetkező egy hétben a munka mennyisége miatt. A tanulók kétszeresen-háromszorosan foglalták be az időpontjainkat, mert amíg mi vágunk, ők fel tudnak kenni egy festéket, vagy épp lemosni, stb. Ezt ezután ketten csináltunk mindent. Öt héten át. A vendégek persze nagyvonalúbbak voltak a borravalóval, de ez édes kevés, amikor csak aludni mész haza. Helyesbítek, alig várod, hogy hazaérj, és beájulhass az ágyba.

Megpróbáltuk még aznap felhívni a főnököt, de ki volt kapcsolva a telefonja. Két nap után már kezdtem aggódni, hogy otthon fekszik hetek óta, mi van, ha valami történt vele. Adri még nem akarta ráküldeni a mentőket, de másnap végül mégis felhívta a főnök egyik barátnőjét, hogy nézzen rá. Miután nem nyitott ajtót, kihívta a tűzoltókat, meg a rendőrséget, akik betörték az ajtót. Azt mondták, ha két nappal később mennek, már késő lett volna. Kórházba került, de velünk továbbra sem tartotta a kapcsolatot, csak két hete megüzente, hogy bezárja az üzletet. Hozzá tartozik, hogy november elsejével én, mint egyetlen alkalmazott – a kicsiket kirúgta a könyvelő által – én is felmondtam. A múlt héten egy vendégünk ajánlására elküldtem a jelentkezésemet egy másik szalonba, csináltam próbanapot, és végül fel is vettek. Most szombaton volt az utolsó munkanapom. Felváltva sírtunk a nénikékkel, akik már 40 (!!!!!) éve oda jártak fodrászhoz. De vége, és én ennek nagyon-nagyon örülök. Talán soha nem volt még ilyen nehéz 5 hetem. Volt szellemileg, és lelkileg megterhelő munkám, de most minden porcikámon éreztem, hogy kész vagyok. Az utolsó hetet hőemelkedéssel, torokfájással nyomtam végig. Vasárnap felkeltem, és semmi bajom nem volt. Most még pihenek, takarítok, aztán jön az anyukám, a nagynéném, és az unokahúgom látogatóba. Jövő csütörtökön kezdek az új helyen. Reméljük kalandos lesz, de nem ilyen értelemben, mint az előző.

Update: Ma voltam bent az új helyemen egy kis oktatáson. A felénél bevonult egy óvodás csoport, és feldíszítették a karácsonyfát a saját készítésű díszeikkel. Szerintem szeretni fogom ezt a helyet.

Pusszantás Gyerekek!