Az előzőekben már írtam a Hildesheim-be való eljutás nehézségeiről, és az első napunkról a fesztiválon. Most jöjjön a folytatás, ahogy megígértem.

A koncert előtt kényelmesen elfogyasztottuk a reggeli sört, és időben megjelentünk a helyszínen. AGENT SIDE GRINDER – ezt csakis csupa nagybetűvel lehet leírni. A belinkelt koncertfelvételt pedig kéretik megfelelő hangberendezéssel hallgatni! A koncert több volt, mint zseniális. A ragyogó napsütés, és a korai időpont ellenére nagyon odatették magukat a srácok. Az énekes olyan, mintha Van Gogh reinkarnációja lenne a nyolcvanas években. Ő és az igazi svéd-szőke szintis esztétikai élménynek sem volt utolsó. Meg a szintis még ráadásul egy botot húzogatott egy fém keretre erősített fém láncszerű izén, ami a zene része, és megfelelően ipari ahhoz, hogy én nagyon szeressem. Az előző este ezennel le is pipáltatott. Délben…

A következő hihetetlen időpont 14:15, Combichrist. Ők sem azok a matiné zenészek, de ennek ellenére elég jó koncertet adtak. Az biztos, hogy a színpadi munkásoknak itt volt a legtöbb dolga. Két dobos van a zenekarban. Az egyik folyton elvesztette az egyik dobját. Egyszer konkrétan az énekes dobta arrább, mikor elé gurult. Aztán mindig visszatették neki. A két dobos fejenként kb. 35 pár dobverővel érkezhetett, így azokkal is dobálózhattak. A végén persze mind be lett szórva a közönség közé. Ha ugyanez este, sötétben történik, szerintem kétszer annyian lettünk volna, és sokkal-sokkal jobban szórakoztunk volna. De ekkor már elég magas volt a mérce.

Itt hosszabb szünet következett, amit természetesen sörözéssel töltöttünk ki. Közben ment a Beborn Beton, de értük sosem rajongtam annyira. Aztán jött az, ami miatt ezt a fesztivált választottuk idén. S.P.O.C.K. Már a beállás is vicces volt. Az pedig, hogy a németeknek nincs humora, az egyszerűen nem igaz. A beállás közepén kezdték el skandálni, hogy vissza, vissza. Igyekeztünk elöl elhelyezkedni, és eközben elkövettem egy hibát. Visszamosolyogtam… Szerencsére nerd barátunk csak annyira volt bátor, hogy minden számmal közelebb jött hozzám, de pont vége lett a koncertnek, mire odaért volna, és ez így volt jó. Kicsit pocakos, szemüveges srác volt, Star Trek egyenruha felsőben, és öltönynadrágban. Apropó szemüveg. Ezen a koncerten volt a legtöbb szemüveges ember. Talán nem véletlen. A buli hatalmas volt, természetesen, és az énekes a saját szövegeiken is röhögött. Olyan őszintén marhák voltak, mint ahogyan elképzeltem. Semmi sallang, mindenki élvezte, amit csinált. A show részeként az énekes elmondta, hogy most jön az a rész, hogy ez lesz az utolsó szám, de ti tapsoljatok vissza, és akkor még lesz egy pár. Úgyhogy megtettük, visszatapsoltuk őket. Az utolsó utolsó szám után pedig az egész hangár elköszönt a jellegzetes Start Trek kéztartással, és a zenekarral együtt ordítottuk az égbe: Live Long and Prosper!

Nekünk újabb szünet következett, majd este 8 körül jött az IAMX szintén a hangárban, szintén sajnos. Mármint sajnos nem a nagyszínpadon, pedig ott is simán megállták volna a helyüket. Összességében azt mondhatom, hogy ők voltak a legprofibbak – persze azok közül, akik minket érdekeltek. Láttunk olyan zenekarokat is, akik sokkal durvább látványelemekkel léptek fel (tűzijáték, stb.) de az IAMX-nek elég volt három kivetítő, amin zseniális klipek mentek (egyébként náluk a videoklipek is nagyon komolyak), és három ember a színpadon. Az énekest sajnos nem sokat láttuk, mert nem nagyon jutottunk előre a tömegben, de a két szintis lányt igen, mert ők emelvényeken álltak. Ennyi elég is volt a hangulathoz. Ha már a délelőtt kapcsán esztétikai élményről beszéltem, hát ez a két lány szintén az volt. Ráadásul úgy ugrálták végig az egész koncertet, és tapsoltatták a közönséget, hogy ha a zene nem is lett volna olyan zseniális, mint amilyen volt, akkor is iszonyú jó hangulat lett volna. Sokáig vacilláltam, hogy vajon ez volt-e a legjobb koncert ezen a két napon, de végül a szívem az Agent Side Grinder felé húzott. Nagyon remélem, hogy még sokszor láthatom őket, és nem csak őket, természetesen.

Este még szépséges tűzzsonglőröket néztünk, aztán másnap már csak a pakolás várt, és a hazaút. Melasz még pozitív volt, rajtam már jelentkeztek a poszt-fesztivál-depresszió jelei. A vonaton hazafele lejegyzeteltem az eseményeket, és a poénokat, hogy majd jól leírhassam nektek. Volt, aki tanult már, és egy fekete csipkébe öltözött lány pulcsit kötött. El tudnék viselni ilyen hétköznapokat. Itthon aludtam egy kicsit, aztán vettem egy üveg bort, és leültem a Youtube elé. Legnagyobb meglepetésemre már fent volt az ASG koncert, így még mélyebbre löktem magam a depresszióba.

 Az utóhatás

Hivatalos videó a fesztiválról

Most már kihevertem. Azóta buliztam is. Csütörtökön vár egy jó koncert, talán szombaton még egy táncolós est. Meglátjuk. Imádom ezt a várost. Úgy néz ki, alakul az új albérlet is. Szorítsatok, hogy minél több mindent megnézhessek, meghallgathassak, megtapasztalhassak, hogy aztán azokat is megoszthassam veletek.

Csókolom!