Az előző rövidre sikerült bejegyzés után jöjjön egy hosszabb lélegzetvételű darab.

Jelenlegi körülményeim: rohadt vacak idő van nálunk. Már itt sincs olyan jó idő, mint karácsonykor volt, bár az otthonihoz képest még mindig melegnek mondható. Viszont két napja esik egy esőnek nem is nevezhető szmötyi, ami igencsak elveszi az ember életkedvét. Emellett furcsa, hogy ilyen sok időm lett hirtelen, és nem is tudok vele mit kezdeni. Két napja délutánig alszom, és az említett időjárási körülményekből kiindulva, be is vagyok zárva a lakásba. Azért megnéztem egy jó kis filmet tegnap este (Eredet – igen, Leo, és tényleg jó) és szilveszter éjjel megrajzoltam a tervet a nagy tervhez, amit csak néhány kiválasztott ismer még, de reméljük, hamarosan nyilvánosságra hozhatom az eredményt. Egyébként jelentem, honvágyam van. Gyors volt? Nem tudom. Biztos csak a nincs kedvem semmit csinálni hangulat miatt van, de tényleg hiányzik Pest, meg az a sok ember, akivel az utolsó egy hónapot töltöttem. Lehet, hogy túl intenzív is volt az az egy hónap, és lehet, hogy nem is vágytam volna el otthonról, ha mindig olyan lett volna a hangulat körülöttem, mint akkor. Kicsit visszahozta a 26-28 éves korom körüli időszakot. Még egyszer köszi, Gyerekek!

Persze, ez nem azt jelenti, hogy megbántam volna, hogy kijöttem. Most egy kicsit mélyrepülés van, de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is. Egyébként pedig ez úgyis csak egy állomás. A cél Berlin. Ha már lesz elég munkatapasztalatom, és jobban megy a nyelv is, elviszek egy kis ízes bádeni tájszólást a fővárosba, hadd szörnyülködjenek.

Karácsony

A munkáról ne is essék sok szó. Az utolsó két hét pokoli volt, de ilyen a fodrászélet. Ennyi információ elég is lesz. Dec. 24-én még dolgoztam délelőtt. Kb. 1-ig voltak vendégek, utána bent maradtunk még a kollégákkal egy kis ajándékozásra. Mi megajándékoztuk a főnököt, és ő is minket. Nem is akárhogyan. Egy egész nagy táskányi kozmetikummal, parfümmel, étterem kuponnal, alkoholmentes pezsgővel, és fodrászkellékkel. Az estét a lakótársammal, és a fiával töltöttem, akit Bélának hívnak. Van némi magyar kötődésük, de igazából csak megtetszett Klaudiának a név. 

A konyha díszben

Az otthon ízei. A kicsit több, mint 900 km-t utazó mézeskalácsok anyukámtól. Nagy sikere volt.

Nagyon kedvesek voltak, és jól éreztem magam velük. Mire hazaértem, már feldíszítették a lakást. Mi, lányok kiöltöztünk, de Béla nem volt hajlandó. Pff, ilyenek a húszévesek. A menü kacsamell volt, és kétféle saláta. Az egyik egy narancsos kínai jellegyű sali volt, amit Béla készített, a másik egy majonézes krumpli-saláta, amit jómagam rittyentettem az asztalra két nap alatt. (nem bénáztam, így kell) Jó sokáig kint is maradtunk beszélgetni még, de persze a családdal is skype-oltam szenteste. Éljen soká az internet!

25-én gyakorlatilag nem léptem ki a szobámból. Aludtam, filmeztem, olvastam, de így volt jó. 26-án viszont olyan gyönyörű idő volt, hogy kár lett volna bent maradni. Egyébként is azt terveztük Klaudiával, hogy elmegyünk a Feketeerdőbe, de ezt végül elvetettük, mert nem akart sokat vonatozni. Ehelyett Béla kölcsönadta a bicóját, és eltekertünk egészen a Rajnáig. Már nagyon vártam erre, mert az ablakunkból látni három szélturbinát, amik a Rajnához közel dolgoznak, és hát én nagy rajongója vagyok ezeknek a szerkezeteknek. Csodaszép parkokon át, és egy másik folyó (Alb) mentén vezet a bicikliút a Rajna felé, és szépséges erőműveket, és graffiti-ket is látni útközben.

Amikor odaértünk a kikötőhöz, úgy ugráltam, mint egy ötéves gyerek, aki először lát …. mondjuk egy ilyen szupi kikötőt. Tényleg fantasztikusan néz ki. Víz, hajó, vonat, szélturbinák, daruk – mi kellhet még? Persze a folyó maga is gyönyörű, és nem mellesleg a 17 fok körüli hőmérséklet, és a ragyogó napsütés is remek hangulatot adott a kirándulásnak. A videó végén a vízben látható pecások (valószínűleg) csónakhoz erősített irodaszékeken ülnek) 

 Kikötő:

Rajna:

Visszafele beültünk egy kis étterembe, öklömnyi nagy májgombócot ettem káposztával. Ettől csak durvább, jó németes húsos ételek voltak az étlapon. Jó teli pocakkal indultunk haza, és út közben még meg is kóstoltuk egy étterem helyi sörét, ami itt nem számít ritkaságnak. Mármint az, hogy egy étteremnek/kocsmának saját söre van, amit helyben főznek. Imádom Németországot!!! Csak tavasszal akartam biciklit venni, de ha lesznek még ilyen szép napok, azt hiszem, érdemes most beújítani egyet.

A Kühler Krug saját söre. Otthonra is vettünk egyet. 0,75 l, 2,30 EUR - nem is rossz, ugye?

Vasárnap már nem mentem messzire. Van egy hegynek nevezett domb itt Karlsruhe-ben, ami tényleg nagyon szép, de akkor is csak 256 m magas. Viszont itt üzemel az ország legrégebbi siklója, ami nagyon cuki, és a kilátás is szépséges. A hegyek (az igaziak) nem látszanak a távolban, mert a fehér sáv (a köd a Rajna fölött) eltakarja őket, de lesz még szebb idő is a videózásra. Megvártam a naplementét odafent, de a kamerám nem olyan profi, hogy visszaadja azt a szépséget, amit a város fényei nyújtanak, úgyhogy ezt mindenki nézze meg maga, ha erre jár. Érdemes.

Szilveszter

A szilvesztert újzélandi borral, és vízfestékkel töltöttem, és éjfél körül már boldog voltam, hogy a lustaságom legyőzte a kíváncsiságomat. Gyakorlatilag fél órára leállt az élet, mert elindult a tűzijáték cunami. Az ablakból nézve lenyűgöző volt a látvány (közvetlenül a ház előtt is volt egy csapat, aki tűzijátékozott), de valahogy így tudom elképzelni a fegyverek hangját egy háborús övezetben.

Ezzel a videóval búcsúzom is. Ez a domb (Turmberg). Boldog új évet mindenkinek! Csókolom!