Szépséges tavaszi időt hozott nekünk a Mikulás ide Karlsruhe-be. 12 fok van, verőfényes napsütés, délután 2 óra. Hamarosan ki is megyek sétálni egy kicsit. Felfedezem itt is a karácsonyi vásárokat. Ettlingenben két percre van a szalontól a vásár, úgyhogy minden második nap lángost ebédelek. Szigorúan tejföllel és sajttal, nem édesen. A fokhagyma sajnos ebédkor kimarad, mert nem vendégkompatibilis. Ma mondjuk a meleg miatt nem lesz ugyanolyan a hangulat, mint amikor hidegben szürcsöli az ember a forralt bort, de azért így is biztos szép lesz, és legalább a telefonom is képes lesz értékelhető fotókat készíteni (talán).

Volt azért hideg errefele is. A múlt héten már megérkeztek a mínuszok. Egy éjjel esett a hó is, de mire elért a földig, már nem maradt belőle semmi. Shelby (az amerikai lány) megígértette velem, hogy felébresztem reggel, ha csak kicsit is havazik, de sajna nem volt rá lehetőség. Na igen, Floridában elég ritka a hóesés. Egyébként Shelby már hazament. Kicsit hiányzik is, pedig tényleg baromi hangos volt. A múlt hétvégén átköltöztem a helyére, a végleges szobámba. Ha megjön a fizum, kicsit feldíszítem. Virágom van. Egy óriási fikusz. Magasabb, mint én. Neki örülök, de azért még beszerzek pár díszítőelemet, hogy kicsit otthonosabb legyen a hely.

Shelby utolsó hétvégéjén elmentünk Flammkuchen-t enni, ami kb. olyan, mint nálunk a kenyérlángos, csak sokkal vékonyabb a tészta, egészen ropogós és mindenfélét tesznek rá. Van itt egy all you can eat étterem, ami kifejezetten erre szakosodott, és 25 féle Flammkuchen-ből lehet válogatni. Kb. a fele édes, a másik fele sós. Hárman voltunk lányok, bár Shelby étvágya egy férfiéval vetekszik. Egy spanyol lány volt még velünk, Maria, aki régebben itt lakott a lakásban. Ő is nagyon kedves, de szintén egy tízessel fiatalabb nálam. Van, akinél ez nem zavaró, de vele nem biztos, hogy olyan sok közös témánk lenne. Ki tudja… Az étteremről csak annyit, hogy azért az annyit eszel, amennyit akarsz 13 EUR-ért, megteszi a hatását. Mikor odaértünk, mindenki kedélyesen cseverészett, tele volt a hely. Mire végeztünk az ötödik fogással, körülnéztem lassú szempillacsapásokkal kísérve, és ugyanolyan álmos tekinteteket láttam mindenhol, mint a mi asztalunknál. Ahogy mi is, a többiek is azzal küzdöttek, hogy jó lenne még megkóstolni a nutellásat, de félő, hogy megszégyenülve kell távoznunk, miután homlokkal landolunk a süti kellős közepében.  

A munkahelyemen is volt már karácsonyi vacsi. Lazacot ettem, gombás mártással, és hozzá Grauburgunder-t ittam, amit folyamatosan Blauburgunder-nek neveztem, ezért a pincér kissé furcsán nézett rám – főleg, mivel ez fehér bor – de oda se neki, nap mint nap mondok marhaságokat, és egy csomóról valószínűleg még csak nem is tudok.

Gumicukor

Ez az infó valószínűleg kb. két embernek lesz érdekes. A múltkori bikafej alakú, pasztell színekben pompázó gumicukor után, tegnap beszereztem egy csomag vámpír gumicukrot. A kis dögöknek még neve is van, pl. Edward Erdbeere, és Artur Apfel. Életem első gumicukor-csalódása. Denevérekről van szó természetesen. A szárnyuk finom volt, de a testük olyan, mint gyerekkoromban a bocskorméz (vagy hogy is hívták) kicsit mentolos ízű fekete izé volt. Olyan, mint a cipőfűző. Már akkor is utáltam. Most itt ülök egy zacskónyi denevértesttel, szárnyak nélkül, és egyáltalán nem vagyok elégedett.

És tánc!

A múlt héten elmentem az első táncórámra. Már az előző héten ott voltam, de egy kaputelefon utamat állta. Most jött el az az időszak, amikor az angol már nem megy olyan jól, a német meg még nem. Illetve azt érzem, hogy egyre kevésbé jutnak eszembe az angol szavak. Mintha minden új német szó kilökne egy angolt az agyamból. De állítólag ez normális. Mostantól, hogy Shelby sincs itt, tényleg szinte csak németül fogok beszélni mindenkivel. No, de térjünk vissza arra a bizonyos kapucsengőre. Álltam a kapuban, és gondoltam, csengetés előtt összeszedem, mit is akarok elmakogni annak, aki felveszi a telefont. Magyarul meg volt: Szeretnék a felnőtt jazz tánc után érdeklődni. Egyszerű, nem? Én is azt hittem, de csak álltam ott jó sokáig, és egy angol-német hibrid mondaton kívül semmi sem jutott eszembe. Kb. ahhoz tudom hasonlítani, mint mikor valaki nagyon messziről jön haza, és az időeltolódás miatt valahogy nagy üresség tátong a fejében. Öt perc totyorgás után rájöttem, hogy ez ma nem fog menni. Hazajöttem, és írtam egy mail-t nekik. Az óra szerdánként van, úgyhogy pont el tudok menni. Ebben az évben még lesz két óra, utána téli szünet, viszont pont jókor csöppentem bele a dologba, mert a csoport, ami kb. 5-6 lányból áll, az utolsó óra után elmegy pizzát enni, és engem is elhívtak, szóval ki tudja, lehet, hogy még a végén a hobbin kívül barátokra is lelek. A tánc maga nagyon jó. Már otthon is csináltam hasonlót, és meg is dicsért a tánctanár. Bár a forgásokat még gyakorolnom kell, mert folyton el akarok esni, de egyébként jó lesz. Fizetésnap után, elmegyek táncos ruhákat turkálni (érdekesebb cuccokat találni néha egy turkálóban), és végre vehetek magamnak egy balettcipőt!!!!!!!!!! Persze, eddig is meg lett volna rá a lehetőség, de mire használtam volna? Mamusznak otthon?

Megtaláltam a nagy valószínűséggel egyetlen dombot a városban. Vágtak bele egy utat/vasutat, és összekötötték ezzel a szép híddal. A jobb csücskében van a tánciskolám.

Update:

Az előző szösszenetet délután írtam. Azóta visszajöttünk a sétáról. A karácsonyi vásárban olyan tömegnyomor volt, hogy még én sem kívánkoztam befele, úgyhogy az szerdára marad. Viszont ittunk egy zseniális tejturmixot gyömbérrel és datolyával egy gyros büfében. Állítólag ramadánkor isszák, és zseniális. Megkeresem a receptjét.

Csókolom!