Annyi mindenről akarok írni, hogy nem is tudom, mivel kezdjem. Lehet, hogy többször kéne rávenni magam, hogy rövidebb bejegyzéseket írjak, de azt is tudom, hogy a beszédkényszerem gyakran átcsaphat íráskényszerbe, ami megint csak nem vezet jóra. Mármint rövid bejegyzésekre biztos nem.

Egyébként egy csomó nem fontos, csak feltehetőleg érdekes történésről számolnék be, és egy fontosról, úgyhogy ha valakit az érdekel, az tekerjen a legaljára.

A nem annyira fontos dolgok

Két héttel ezelőtt sikerült összehozni a vacsit Chrissy kolléganőmmel, és a barátjával Stefan-nal. Chrissy-t nagyon szeretem. Kicsi, kerek, és olyan életkedv van benne, mint kevesekben. Már az is vicces, ahogy tüsszent. Ha nevet (és ez sokszor előfordul) az egész üzlet vendégestül, fodrászostul röhög, mert nem lehet nem vele nevetni. Ehhez van egy szintén nem besavanyodott barátja, úgyhogy jól sikerült a lecsó kísérlet. Még sosem ettek ilyet, de akarnak még. Egy sima kolbászos verziót, meg egy tojásosat csináltam nekik. Vasárnap kb. 4 órát bicikliztem. Le kellett dolgozni a fehér kenyeret kolbásszal, meg az idő is jó volt.

A következő héten csütörtökön ünnepnap volt, Fronleichnam, azaz úrnapja. Nem dolgoztunk, és csodaszép idő volt, úgyhogy elmentem biciklizni egyet a környéken, no meg jóval távolabbi környéken is. Korábban már bemerészkedtem a városba is biciklivel. Nem teljesen a belvárosba, de mindenképpen beljebb, mint ahol én lakom. A főpályaudvarnál gyakorlatilag olyan biciklitárolót találni, mint a pesti belvárosban parkolóhelyet. Csináltam is pár képet. Plusz leültem a folyópartra (ami nekem inkább patak szélességű, de ők folyónak hívják), és jó sokat németeztem. Hiába, bele kell húznom, de erről majd később.

Ez egy galéria lecsó előkészületekkel, és szép tájképekkel: 

Vészesen közeledik júni 18. A nap, amikor hosszú idő után, újra színpadon fogok táncolni. Az egyik táncos társam szülinapi buliján fogunk egy koreográfiát eltáncolni a vendégeknek, akik kb. 60-an lesznek. Na, erre azért nem számítottam, mikor megtaláltam ezt a tánciskolát. Videó természetesen készül majd, de nem biztos, hogy megmutatom nektek. 

A fontos dolgok

De már a címben úgyis elárultam. Szóval igen, felmondtam. Mégpedig azért, mert úgy tűnik, szépen szedem a sátorfámat, és teszek még egy lépést az álmom felé. Ami Berlin természetesen, de ezt ezerszer leírtam már.

Egyszer már írtam is egy bejegyzést arról, hogy március végén, egy szép csütörtöki 12 órás műszak után leültetett az én drága főnököm, és bejelentette, hogy három hónappal meghosszabbítja a próbaidőmet, mert nem 100 %-ig elégedett velem, és ez egy elit szalon, ahol csak a 100 % az elfogadható, meg néhány vendég aggódik, hogy nem értem meg őket. Ezt aztán nem osztottam meg veletek, mert féltem, hogy esetleg a fülébe jut, mit is tervezek ezután.  A három hónap valójában csak két hónap volt, mert a rendes próbaidőm csak április végén járt volna le, de akkor is plusz két hónap további bizonytalanság. Körbekérdeztem berlini ismerősöktől, hogy ők, illetve az ő ismerőseik hogy látják, lehet-e ott nyáron fodrászmunkát találni. Több irányból is pozitív visszajelzés jött, ezért erőt vettem magamon, és úgy döntöttem, nem ragaszkodom az első tervhez, és az újabb próbaidő végén kilépek. Felmondtam az albérletemet is (amibe március elején költöztem be, juhéjjj). A tulajok meglepődtek, de rendesek voltak. A bácsi még azt is kitalálta, hogy a felesége kérdezze meg, nincs-e szabad hely az ő fodrászánál, de nekik is mondtam, hogy ha már újra munkát kell keresnem, azt már nem itt szeretném. Végül azt mondták, hogy ha találok valakit a helyemre, visszaadják a 3 havi kauciómat, és nem kell lelaknom a felmondási időt. El is küldtem egy helyi magyar egyesületnek, hogy júliustól kiadó a lakás, amire szép számmal jöttek is a megkeresések. Végül tegnapelőtt este egy kedves magyar hölgyemény aláírta a szerződést, így tehát júli 1-től hivatalosan is hajléktalan vagyok, és még örülök is neki.

Elkezdtem önéletrajzokat küldözetni, ketten fel is hívtak már. Sajnos csak gyorsvágó szalonok, de kezdetnek ez is megteszi majd. Júni 22-től három napot leszek Berlinben. Addigra megpróbálok minél több interjút, vagy próbamunkát lebeszélni. Ha a három nap alatt nem jön össze semmi, akkor megyek a Mekibe. Ahhoz, hogy normális szállást találjak, kell a munkaszerződés. Úgyhogy kénytelen leszek. De ott még ez sem bánnám. Természetesen csak átmeneti megoldásnak, de a küszöbön már nem fordulhatok vissza.

Pénteken már elárultam a kollégák többségének, hogy felmondtam. Egyenként ordították az arcomba, hogy WAS? Van aki érti, van aki nem, hogy miért is vágyik valaki egy ekkora városba. Ők ezt a nyugit szeretik. Van, akinek már Karlsruhe is túl nyüzsgő. Azt hiszem, ő tényleg bajban lenne a Nagymező utcában egy péntek estén. Én viszont alig várom. Az agyam egyelőre úgy tűnik, blokkolta a ’jujj, mi lesz, ha’ kezdetű kérdéseket. Tökéletes nyugalommal csinálom a dolgomat, bár egyelőre se munkám, se lakásom Berlinben, és lassan itt sem lesz, de persze az anyagi részt már megoldottam erre az esetre is. Kicsit költségesebb lenne, ha nem találok rendes kiadó szobát, csak egy ún. Wohnen auf Zeit-ot, ami berendezett lakásokat jelent, amiket rövidtávra adnak csak ki, de ha más nincs, ez lesz a megoldás. Írtam már a Berlini Magyarok Facebook csoportba, keresgélek hirdetésekben is, és reménykedem, hogy továbbra is minden olyan simán megy, mint eddig. Tavaly ősszel elkezdődött a sikerszériám, és azóta meg sem állt. Még ezt a próbaidő hosszabbítást is pozitívan fogom fel, mert ezzel csak közelebb kerültem a lehetőséghez, hogy tényleg ott éljek, ahol szerettem volna. Szorítsatok, és ha van ötlet, vagy ismerős Berlinben, kérdezzetek rá légyszi, hogy tudnak-e kiadó szobáról. Egy fodrász lakótárs mindenkinek jól jön.

Csókolom!